Nem is tudom, hogyan lenne pontos és igaz. Hírvivők, hírhozók, hírgyártók?

Mindig is az emberi élet része volt a pletyka. Az a bizonyos hír, ami morzsákra épül, vagy még arra sem, de egyesek terjesztik lelkesen.

Találkoztam én is valakivel, aki rém jól értesült, mindent tud, és persze, mindenkiről. Nekem üzleti kapcsolatom van vele, adott helyzetben nem tudtam különválasztani a közös munkát a pletykálós résztől. Olyanokat mondott, akaratán kívül, ami engem is érintett. Számomra kedves illetőt.

Botorság lenne az igazságtartalmat vizsgálni. Egy nyomozgatás csak még mélyebbre süllyesztene a mocsárba. A szerencsétlen áldozatot mindenképpen. Marad tehát a rágódás és a belső munka, hogy ne ítéljek holmi áskálódás alapján, hanem a saját tapasztalatom legyen mérvadó.

Ma pedig a közélet szinte csak erről szól. Sárral dobálózni akkor, amikor semmi előremutató, építő mondanivaló nincs. Mintha már nem is az lenne fontos, mit tett valaki, mit gondol, mire képes, hanem hogy mit lehet róla elhitetni.

Pedig a sárnak van egy kellemetlen tulajdonsága: nemcsak azon marad nyom, akit megdobtak vele. A dobálózó keze is sáros lesz.

Talán ezért zavart meg ennyire ez a néhány elejtett mondat. Nem azért, mert elhittem. Hanem mert meghallottam. És amit egyszer meghallottunk, azt már nem lehet visszatenni a másik ember szájába.

De eldönthetem, mit kezdek vele.

Nem viszem tovább. Nem nyomozok utána. Nem engedem, hogy néhány mondat átírja azt, amit valakiről a saját tapasztalataim alapján tudok.

Mert minden hírnek kell egy hírhozó.

De nem kell minden hírhozónak következő.