A békesség órája az ébredés utáni, amikor még lassan készülök a világra. Bontogatom az ajándékot, a mai napot, és kicsit még takarítok a tegnapi után. A túl sok esemény nyomokat hagyott, ezeket most a helyükre kell tennem. A rosszat ott hagyom, ne mérgezze a mát, a jót pedig a szívemben viszem tovább. Jöhet a kávé is lassan, kell a hangulathoz az illata, és a megszokott tevékenység öröme is jól esik.

A békés órában keresem a napfényt, ami még alig mutatja meg önmagát. Borulás van, felhők takarják el. Látom, hogy a fény fog győzni a sötétség felett, sőt a hőmérséklet is nagyon kedvező lesz, csak várni kell egy kicsit.
Az utóbbi időben a csendes és türelmes várakozás gyakran van nálam jelen. Talán türelemre buzdít, arra figyelmeztet, hogy ne adjam fel, ha valami nem azonnal olyan, mint ahogyan szeretném. Attól, hogy elsőre nem borul a nyakamba a beteljesülés, még ne dobjam ki az ablakon. Várjak türelemmel.
Vannak dolgok, ráadásul a legszebbek és legjobbak, amikre sokat kell várni. Persze, a sok is nagyon relatív, kinek hol van a tűréshatár. Szóval, a sokat kezeld rugalmasan, biztosan érezni fogod, ha az életeseményed az időkorlátot feszegeti! Nehéz dolog ez, de az egyik legnagyobb tanító is! Megtanít értékelni a dolgokat, és arra, hogy ne cselekedj gyorsan indulatból, legyen türelmed.
Ez a madárdalos hajnal megmutatta, hogy néha elfeledkezem a fontosságról a megérzéseimmel kapcsolatban, hogy néha indulatból reagálok, kapkodok, pedig még várni kell. Kivárni és hagyni, hogy utolérjenek a történések. Minden akkor válik valósággá, amikor eljön az ideje.
Közben, ahogyan fogy a kávé a bögréből, megérint a boldog várakozás élménye. Ha megengedek magamnak egy kis türelmet, meglátom a szépségét a másik fejlődésének, óvatos kapaszkodásának, ragaszkodásának, ami talán lassan érik, de van. Én már feledném és hagynám, de ez butaság. Az igazán jóhoz idő kell.

Szóval, kérlek, várj! A borítókép töltődik…
Legyen szép nap a mai is!