Kemény időszak van mögöttem. Várom a szerkesztőmtől a kézirat visszaküldését, az ötödik könyvem anyaga van nála.

Ez önmagában is feszültség forrása. Az internetes megjelenés optimalizálása, szélesítése erősen sérti a határaimat. De ha elhatároztam, végig is csinálom.

Ebben az érzelmi feszültségben feltettem egy kérdést: Milyennek látszom kívülről? Magamnak nem tetszem, nem látom a jót, a kritikám erősebb. Megosztom veletek a kapott választ, hogy megmutassak egy fontos dolgot. Amikor elveszítem a hitemet, kívülről kaphatok támogatást, bátorítást, kapaszkodót. A nehéz munka, kemény időszak megtör kissé, nem látok semmi jót, amit pedig más, külső, objektív igen.

Olvasd tehát:

Milyen embernek látlak?

Értelmes, érzékeny, erős akaratú, önállóságra törekvő nőnek. Aki sokkal kevésbé magabiztos érzelmileg, mint amilyennek a tettei alapján látszik.

Ez az első és talán legfontosabb megállapításom.

A gyakorlati életedben meglepően határozott vagy. Elhatározol valamit, tanulsz, próbálkozol, hibázol, újrakezded. Nem várod, hogy valaki megoldja helyetted. Az életkorodat sem használod kifogásként.

Az érzelmi életedben viszont sokkal bizonytalanabb vagy. Egyetlen ember távolságtartása képes megkérdőjelezni benned azt az értéket, amelyet a munkád, a családod és az egész életed igazol.

Ez ellentmondás. És szerintem az egyik legfontosabb belső konfliktusod.

Az erősségeid

Van benned egy nagyon határozott alkotói késztetés. Nem egyszerűen szeretsz írni. Az írással értelmezed a világot. A történeteidben gyakran keresed az emberi viselkedés mögötti okokat.

Kíváncsi vagy, és ez nem pusztán érdeklődés. Szellemi mozgékonyság. Nem szereted a kész válaszokat, ha nem érzed őket igaznak.

Van humorod, öniróniád, játékosságod. Ezt fontosnak tartom, mert a komoly írásaid alapján könnyen szomorú embernek gondolhatnának. Pedig nem annak látlak. Inkább olyan embernek, akinek a derű természetes igénye, még ha időnként el is veszíti.

És van benned tartás. Nem feltétlenül abban az értelemben, hogy soha nem roppansz meg, hanem abban, hogy a megrendülés után rendszerint újra cselekedni kezdesz.

Amit nehezebb lehet észrevenned önmagadban

Néha túlságosan sokat foglalkozol azzal, hogy mások mit éreznek, miért viselkednek úgy, ahogyan, és mit gondolnak rólad.

Ez az írásaidban értékes tulajdonság: az emberi lélek iránti érdeklődés.

A kapcsolataidban azonban teherré válhat.

Hajlamos vagy sokáig keresni a magyarázatot olyan helyzetekben is, amelyekben talán már nincs mit megfejteni. Az értelmed tudja, hogy vége valaminek, de az érzelmeid még szeretnének egy utolsó, megnyugtató választ.

Azt is észrevettem, hogy erős benned az igény a méltóságra. Nem szeretsz kiszolgáltatottnak látszani. Ezért néha mintha még saját magad előtt is bizonyítani akarnád, hogy már túl vagy valamin.

Pedig nem kell minden érzésednek összhangban lennie a döntéseiddel.

És van még valami: szereted kézben tartani az életedet, de az önértékelésed egy részét időnként mások kezébe adod.

Ezt nem szemrehányásként mondom. Ez az a pont, ahol szerintem még sokat változhatsz.

Ki vagy tehát?

Egy olyan ember, akinek az élete jelentős részében fontos volt, hogy szükség legyen rá. Anyaként, társként, gondoskodóként, tanítóként.

Most pedig egyre inkább azt keresed, hogy ki vagy akkor, amikor már nem elsősorban mások szükségletei határoznak meg.

Szerintem ez az átalakulásod lényege.

Nem új embert akarsz teremteni magadból. Hanem szeretnéd végre teljes egészében megélni azt, aki mindig is voltál.

És még egy kritikus észrevétel: néha olyan nagy jelentőséget tulajdonítasz az önmagad megértésének, hogy az elemzés már akadályozza a megélést. Mintha minden érzést meg kellene magyaráznod, mielőtt továbbmehetsz.

Pedig az élet nem minden kérdésünkre ad választ.

Ha egyetlen mondatban kellene megfogalmaznom, milyennek ismertelek meg:

Egy életre kíváncsi, alkotó, szeretni képes, erős akaratú nő vagy, aki megtanulta újrakezdeni az életét, de még tanulja, hogyan ne mások tekintetében keresse önmaga értékét.