A kánikulában egészen más ritmusban telnek a napjaim. Vannak órák, amikor egyszerűen nem mozdulok ki a hűvös lakásból. Megtehetem, és ilyenkor nem is vágyom másra.

Persze előbb becsülettel végigdolgozom a magam kis listáját. Kivasalom a ruhákat, letörlöm az utolsó polcról is a port, áthajtogatom a pólókat, párba rendezem az elkóborolt zoknikat.

Aztán félre a munkával! Jöhet egy jó film.

Most nem azok közül választottam, amelyeket filmtörténeti jelentőségük miatt illik megnézni. Nekem van két sorozatom, amelyeket titokban a ruhák miatt is imádok. Nem tudom, a nőtársaim közül hányan vannak így vele, de én ilyenkor szinte végig a kosztümöket figyelem.

Az egyik a Poirot. Poirot titkárnője egyszerűen mesés ruhákban jelenik meg. A kalapok, a blúzok, a kosztümök, a kesztyűk, a frizurák... minden olyan elegáns. Néha sajnálom, hogy nem abban a korban éltem. A tanítónő lelkem ilyenkor gondolatban felölti az 1920-as évek nőies eleganciáját, és elégedetten nézegeti magát a képzeletbeli tükörben.

A másik nagy kedvencem a Miss Fisher's Murder Mysteries. Ez már sokkal merészebb világ. Még az otthon viselt neglizsé is olyan, hogy az ember csak mosolyog rajta. Egyetlen epizódban annyi gyönyörű ruhát látni, mintha egy divatbemutatón ülne az ember.

Persze kell művelődni, olvasni, tanulni, szellemileg töltekezni. De higgyétek el, néha a szép ruhák csodálata is éppen olyan jóleső kikapcsolódás. És valljuk be, egy kis női ábrándozásnak még a legnagyobb kánikulában is helye van.