Nem vittél semmit,
csak a lépteimet melléd.
Az úton nem volt szó,
csak levegő,
és a hiány súlya a vállamon.

Ott tanultam meg,
hogy a maradás is mozdulat.
Hogy valaki mellett menni
néha többet jelent,
mint bármit mondani.

Ma nem gyújtok fényt.
Elég, hogy emlékezem.
És a csendben még mindig
hallom a lépteinket.