madarak szállnak
feketék és fehérek
szárnycsapásokban zúg
az éhes remény

kié lesz a mag a mezőn?
héja csőrében?
vagy galamb szelíd tenyerében?

tarlón maradt a búza,
ne hajtsd fejed búnak,
de ha előled letarolják,
neked talán csak ocsú jut,
kaparj benne békén,
mondják a kövér sasok,
s intenek messziről:
ne elégedetlenkedj,
mert rád szakad a mennybolt!

fentről diktál
a kettős fejű sas,
hazug mosollyal manipulál
a fehérfejű,
sólyom kavarja
a forró levest,
s a sárkánymadár
kéretlen aranyakat szór rád,
míg üres a tenyered.

kapirgálj hát békén
a tarolt mezőn!

de a kék égen, magasan,
vakító fehér szárnyak
villannak,
reményről kiáltanak
békés madarak,
akiket tépnek, űznek,
s a hazugságból kikelt
maszlaggal etetnek,
mocskos törvényekkel
kényszerítenek.

lesz-e valaha rend?
élhető hajnal?
lesz-e remény,
vagy a jóság örökre
sikertelen próbálkozás marad?