szeretnék még messzire
nézni
valódi, őszinte világot
remélni

ebben a vastag húsban
rálelni
arra a csontos, kicsi lélekre,
ölelni

fehér lappal, tisztán
látni
a látóhatáron láblógatva
továbbmenni

út közben minden elveszett,
semmi sem
az enyém
és nekem
odalett

mikor csomagoltam a rosszat
aranypapírba?
mivel rontottam meg magamat
útravalónak?

őseim háza mikor omlott
semmivé?
az életem mikor lett másé,
senkié?

ott, a horizonton, napban-szélben
megtalálnám
a kicsi, reménykedő lányt –
magamat

csendes varázsló utolsó
bűbája:
ítélkezés nélküli, határtalan
határ