Kezdem egy székely közmondással, amit mindenki ismer, s ami talán már túl is élte önmagát:
„A sör nem ital, a medve nem játék, az asszony nem ember.”
Kódoltan azt jelenti: a férfi legyen férfi. A sör csak lötty, ha inni akar az ember, igyon pálinkát, az legalább üt. Aki medvével szórakozik, ne higgye magát hősnek, legfeljebb ostobának. Az asszony meg? Hát az nem ember, csak asszony. Ne bízzunk rá komoly munkát, hisz’ „gyengébb nem”.

Na, hát én ettől robbantam fel. Mert hiába ismerem a mondás történelmi értelmezését, ma már nem ott tartunk. Vagyis... nem kellene ott tartanunk.

Amikor nem bírtam beindítani a motorfűrészt, sírtam. Nem azért, mert nő vagyok. Hanem mert fájt lemondani egy álmomról. A tanyáról. A függetlenségről. Mert lehet, hogy tudom kezelni a hidrofort, küzdök a havas úton, bepakolok, cipelek, aprítok, fűtök. De ha egy gép ellen már kevés az erőm, akkor vége? Akkor jön a hülye közmondás, és azt mondja: asszony, ne akarj ember lenni?

Közben meg a világ másik oldalán egy humorista elveszti a díját. Mert viccelt. Egy rossz mondat. Egy bénán megformált poén. Egy olyan, aminek a párját százszámra halljuk esténként: szőke nős, anyósos, zsidózós, rendőrös, nyugdíjasos, bármilyen. Gúnyolódás a gyenge pontokon. Hát akkor miért pont most fáj? Miért pont ő? Miért most?

Kettős mérce, ahogy kell. Az egyiknek megengedett, a másiknak máglyát raknak. De bocsánat, ha minden szó sérthet, akkor senki se mondjon semmit. Ha meg szabad a poén, akkor ne legyen már válogatás, hogy kit rángatunk meg érte.

Itt nem a poénokról van szó igazán. Hanem arról, hogy elengedtük a józanságot. A nyilvánosságban olyan hangnemben beszélnek egymással, ami húsz éve még kocsmai verekedéshez vezetett volna. Ma ez a norma. Gyalázkodás, megbélyegzés, gátlástalan lejáratás, politikában, médiában, a neten. Aki meg csak egy szóviccet enged meg magának rosszkor, azt közröhej tárgyává tesszük.

És közben? Lopni már nem szégyen, ha nagyban csinálod. Csalni? Ha ügyes vagy, példa vagy. Aki meg próbál tisztességgel élni, az csak ügyetlen balek.
Hazugsággal lehet ma karriert építeni. Igazsággal? Aligha.

Egy ördögöt szolgálnak. Egy tányért nyalnak.
Rég megmondták: „Rossz ember dicsérete nem nagy becsületedre válik.”
Csakhogy ma ez senkit nem zavar. Aki hangos, az úr. Aki eltapossa a másikat, az a menő. És mi? Állunk ebben a mocsárban, és próbálunk nem elsüllyedni.

Tudod mit? Van egy csomó régi közmondás, amit ki kellene dobni a kukába.
A „hallgass a bölcsekre” helyett inkább azt kérdezzük: „ez még mindig igaz, vagy csak megszoktuk?”