Nem nézek televíziót, nincs is készülékem. Ápolom idős hozzátartozóm, ő pedig gyakran bekapcsolja. Nehezen mozog, a lakásából alig lép ki, sokat van egyedül és unatkozik. A háttérben tehát a készülék társaságot biztosít, azt a képzetet kelti benne, hogy társasága van. Bevallom, engem zavar néha, amíg teszek, veszek hallom, nem tehetek ellene, pedig inkább kizárnám az életemből.

            Beszélünk is erről, micsoda becsapós sok ott hallott információ. Piacról megérkezve például, szegény idős, teljesen összezavarodik a valóság és a média közötti ellentmondásokon. Nagy baj ebből nem keletkezik, vagyok és pótolom, ami kell, meglegyen mindene. Vita sem lesz, legfeljebb elbeszélgetünk a világ dolgairól. Egészségi állapota és kilencven éve fura gondolatokat hoz ki belőle időnként.

            Ma, miközben pakolásztam körülötte, minduntalan ezerkilencszázharmincnyolcat emlegette. Később, amikor már mellé ültem, kérdeztem erről. A televízió egyes hírei azt a bizonyos esztendőt idézték fel benne. Akkor kezdődtek azok az évek, amikor több kedves nagybácsit, közeli rokont veszített el a háborúban. Mivel nem figyeltem a tévét, nem értettem pontosan, mi idézte fel azokat a fájdalmakat benne. Megosztotta velem a kétségeit és a szomorúságát, az általa ismerősnek érzett párhuzamokat és szlogeneket.

            Minden történelmi esemény abban a szituációban valós, amiben megesett. A ha, és a lehetett volna teljesen felesleges, a számtalan akkor éppen fennálló körülmény miatt. Nem tudható, nem jósolható azokból az eseményekből a ma valósága. Minden más, felesleges az okoskodás. A hírek sora mégis ma pontosan 1938-at jelentette számára és elszomorította. Mire kisgyerekből kamasszá nőtt, a családja élete nagyot változott, elvesztette Józsi bácsit, Sándor bácsit, Pali bácsit és másokat, akik a térdükön lovagoltatták az akkor egyedüli kisgyereket az otthonukban.

            Azzal fejeztük be az eszmecserét, hanyagolja kicsit a médiát, hogy ne zaklassák fel a ma eseményei. Hazugságtéglából épített vár gyorsan összeomlik, elég, ha csak egyetlen téglát kihúznak belőle, mondta ő. Hazafelé kerékpározva végig az járt a fejemben, milyen teher lehet a sok élettapasztalat és a magas kor. Felismerni a helyzeteket, megérezni a gonosz kátrányos leheletét. Mondhat bárki bármit, ha ő érzi a gonoszt és tudja, az már úton van.