Legtöbbször az élet zökkenőmentesen halad, sínen vannak a dolgaink, sikertörténetek követik egymást. Időnként megírom azokat is, mert érzem a súlyát és a rendkívüliségét a zavartalan megoldásoknak. Hatalmas ünnepléssel éltetem a jót, amikor részese lehetek! Pedig, az lenne a normális, nem? Ha beteg vagy, gyógyítanak, ha elromlik valami, megjavítják, ha sérelem ér, a hatóság megoldja, és így tovább. Az ügyek intéződnek, nem pedig átvernek, megszívatnak, lenyúlnak, megkárosítanak.

            Sok víz lefolyik még a Tiszán, mire indulatok nélkül gondolok az ellopott biciklimre. Megrendítő tapasztalat, hogy az otthonomban sem érezhetem biztonságban magam. Most is indulatosan emlékszem vissza azokra az órákra! Az első megdöbbenés, hogy nem a bolt elől, nem a piacról, nem valahol a városban, hanem az otthonom mellől tulajdonították el a biciklim. Az egész helyzet feldúlta a nyugalmam, valószínűleg azért is, mert a hatóság rajtam követelte az igazolást, volt nekem egyáltalán a tulajdonomban az a dolog? Bizonyos vagyok abban, nem őriz mindenki számtalan igazolást mindenféle eszközéről, azonnal elérhető polcon, mellényzsebből előkaphatón. Hisztérikus állapotban vártam akkor a járőröket, vágytam a megoldást, a kárenyhítést, de hiába. Azon most sem tudok napirendre térni, hogy a helyszínen látható, több lopott kerékpárral miért is nem foglalkoztak? Igaz, egyik sem az enyém volt, sajnos, de valakik keresték azokat is! A hatóság megjelenése persze riasztotta a bűnösöket, egy nap alatt elpucolták a nyomokat. Megmaradt bennem a kétkedés, hitelét vesztette az intézkedés, a jogfosztottság. Minden nap látom a ház előtt a maradék biciklironcsokat, amelyek valamikor valakiknek a vagyontárgyai voltak.

            Ami elromolhat, az el is fog romlani. Vannak ilyen törvényszerűségek, melyeket jó észben tartani. Felborul a napirend, ha homok kerül a gépezetbe, és nem működik jól a napi rutin. Hirtelen, mindig váratlanul történik! A szerelő, aki egyszer már járt nálam, szabadságon van. Érezhető a válaszából, amit az üzenetemre írt vissza, nyaralni ment. Rendben, nem fagyhatok le, keresek másikat! Van szám, internetes elérhetőségem, gyerünk, oldjuk meg! Szakemberek oldalán keresgélek, abban a hitben, hogy ott azok is vannak! Óriási tévedés! A számtalan kitűnő szakember között ott rejtőznek a kontárok, akik csak a lenyúlásra jók. Rontják a hitelét a többinek, de ők ezen nem lamentálnak, hisz nem javítani akarnak, hanem csak pénzhez jutni. Gyorsan kellene a segítség, határozottan mellényúlok, és olyat választok a sok jelentkező közül, aki nem segít, csak lehúz.

            Ostorozzam magam? Nem volt a homlokára írva, sőt azt sem érzékeltem, valószínűleg még a profilja is hamis. Ha leinformálható, biztosítékokkal megerősített szakembert akarok, az időbe telik. Egy hete nem fürödtem meleg vízben, és így bepalizgató állapotomban, ki is fogom a legrosszabbat! Oda az alkatrészre adott előlegem, továbbra is marad a hideg víz, meg az elkeseredés, hogy semmi biztonság nincs ma már. Idő tehát a megfelelő ember megtalálása és a javítás is.

            Nem vagyok egy elveszett, tehetetlen, mégis belefutottam abba, amit minden erőmmel igyekeztem elkerülni. Nem tudok mindig talpraesetten intézkedni, vannak gyengébb pillanataim, amikor áldozattá válhatok, mint bárki más. Nem számítottam arra a kegyetlen tapasztalatra, minimális jogbiztonságban sem vagyok! Mikor veszítettük el? Hová lett? Ember embernek farkasa?