Időnként keveredek, mint bárki más, érdekes beszélgetésekbe. Egyszerűen kitárgyalunk valamit, vagy meg akarnak győzni valamiről, amivel nem értek egyet. Ilyen bizalmas beszélgetés fordította a figyelmem az intimitás témája felé. Kicsit körbejárom ezt csak úgy, a személyes tapasztalataimon keresztül.
Az intimitás, a szó jelentése, meghittség, bensőségesség, bizalmasság, közvetlenség. Ha ezeket a szavakat keresem a mai világban, hát alig vannak jelen. Megdöbbentő, mennyire eltűntek. Kapcsolatokat akarnak az emberek, keresnek, vágynak, várnak, de az előzően említettek nélkül.

Nem tudom, mi volt az a külső hatás, a fejlődésnek valami hozománya, bármi, ami arra fordította a változás szekerét, minden kell, csak semmi intimitás! Egyáltalán nem a szexuális oldala rémít meg ennek, mert az van. Két idegen között! A bizalom, az őszinteség veszett el.
Nem emberhez méltó az élet, ha nincs benne meghittség, bensőségesség, bizalmasság, közvetlenség! Sőt, méltatlan élet szerintem az is, amikor semmi testi érintkezés nincs benne, ölelés, simogatás, kézfogás, uram bocsá’, együtt alvás, séta, összebújás, és hasonlók.
Egyedülállóként, sok hasonló helyzetű ismerősöm van. Ráadás még, a társas magányban élők hosszú sora! Gyakran igyekeznek meggyőzni a szemléletük helyességéről, sunnyogva kell élni, titokban, bujkálva, nehogy bárki bármit tudjon rólunk, mert az illendő. Még a legintimebb kapcsolataik is titkosak, érzelemmentesek!
Mosolygós, álderűs csevegések a lehető legáltalánosabb témákról, aztán inóc-daróc, haza a saját vacokba. Ha pedig, csak érintem a témát, hogy ez nem egészséges, azonnal következik a meggyőzésáradat. Milyen jó, hogy nem kell alkalmazkodni senkihez, azt tesz, amit akar, nincs alkalmazkodási kényszer, és hasonlók. Ezer okot felsorolnak, amivel önigazolják magukat.
Kívülről pedig nekem nagyon nem szimpatikus ez az egész. Úgy néznek ki, mint akik felzabálják magukat! Befelé fordulók, nem nyitottak semmire. Még az étkezési szokásaikban sem. Észrevétlenül begyűrűzött az életükbe az önértékelési zavar, az önbecsülés hiánya, az érzéketlenség, az empátia hiánya.

Kedves ismerősünknek, rokonunknak, barátunknak nem vágunk a fejéhez fél téglákat. Különben sem hiszek a megmondás helyességében. Tehát marad a tétlen szemlélődés, a kizárólag távoli vigyázó tekintet és a sajnálkozás. Nézem, hogyan válsz kősziklává, hogyan lapulsz a saját börtönödben, önemésztő magányodban, hogy megőrizd az elzárkózásod, és megvédd magad valami szörnyűséges bizalomtól, hittől, közvetlenségtől!