Ha valamit utálok, azok a csöpögő és dühös feminista dumák. Igyekszem nem tenni és átértékelni, ha belefutok valami pasis eltúlzásba. Néha nekem is vannak gyenge pillanataim, amikor elszakad a cérna és kidühöngöm magam. Egyedül vagyok, csapkodhatok és lehetek dühös, nem zavarok vele senkit. Ez pedig egy terápiás írás, tehát csapjunk bele! Régen volt, amikor a terapeutám megkérdezte, mit csinálok, ha dühös vagyok. Nem tudtam válaszolni. Semmit.
 Krisztina! Dühöngök! Kiadom keményen és teljesen, nem nyelem le! Oda mondom keményen, ahogy tanácsoltad!

Én már nem ragadok le, holmi kapcsolati csetepatéknál! Úgy „zu sammen”, kapcsolódási státusz nélkül, kiköpöm az egészet. Lehet az a férfi, barát, szülő, testvér, ismerős, kapcsolat, de néha csupán valaki, mind rém okos! Okít és kritizál! Megmondja a tutit! Hiába nézem, ki mondja, mi az indoka, és vagyok empatikus, de betelik a bucim.
Ő, a kis érzékeny lélek, a tükör, mert ír, ha írok. Különben pedig vagyok a gonosz és lelketlen, mert hanyagolom. Hisz magányos. Mondja Ő! Persze, sosem tudni, mit akar, mit csinál, kivel és hol. De a nő a gonosz, ő meg a liliom ártatlanság a gonosz világban.
A kemény pasi, aki liheg értem, a figyelmemért, mert elhanyagolják, de nem bír tétlenül nézni a konyhámban 3 morzsát! Érezzem, lusta vagyok, vagy rendetlen? Fel ne merd seperni, mert a fejed verem a lapáttal! Én sem dörgölöm az orrod alá, elszállt az idő feletted, elmúlt az órád. Te is lemaradtál!
A gondoskodó, ki minden lépésemre kritikával reagál. Segíteni akar, mert ő a tökös pasi, nehogy még éhen haljak tanács nélkül. Hogy a témához ő sem ért és csak szólamokkal ágyúz? Teheti, ő a pasi! Kéretlen tanácsokkal ostromol, majd lesajnál, hogy nem teszem hite szerint. Jaj, te ártatlan! Ha olyan okos vagy, akkor a magadét igazgasd! Mert ugye, tele vagy tökéletlenséggel te is.
A bátortalan és tapogatózó, ezer éves ismerős. Aki csupa talány. Vajon, most mi is volt az oka, célja? Mit kellene kitalálnom és megértenem? Kérhetek még egy pluszkérdést? Olyan ez, mint egy barkochba! Csak éppen, megfejthetetlen.
Aztán, akik a segítségemre utaznak. Semmi dolgom, mint a kedvenc borát felkutatni. Gondoskodni, ápolni, eltűrni. Hisz én vagyok a nő! Aki mindent kibír! Mert neki hozni egy kiló kenyeret, túl megerőltető lehet, míg nekem csak percekbe telhet. Ismeretlen a köszönöm, a kedves kárpótlás, csak kiszolgáltatja magát.

Folytassam? Elég volt. Mára kiürült a pohár. Csajok, lányok, nők! Ismeritek ezt az érzést? Éltetek már hasonlót, vagy a tietek csupa ragyogás?