Az élet varázsa, az a kiszámíthatatlan sors, ami mindig meglep valamivel! A kába, hőségtől izzadó, ragadós reggel egyszer csak kezd felfrissülni, lendületet kap és az első sugarakkal ragyogni is kezd. Mert ez a világ rendje! Új reggel és új örömök és érzések! Alig mozdul a levegő, mégis érzem a szelet, mint egy szörfös a legvadabb hullám tetején.
Elindul valami hosszú agónia után, kezd változni, alakulni, értelmet nyerni, aztán az elmém is kinyílik rá! Mindig van a kiszámítható mellett egy sor kiszámíthatatlan változás. A meglepetés a legjobb az egészben! Szeretem, ha a dolgok úgy alakulnak, ahogyan gondoltam. Ha ezt teszem, akkor ez lesz, ha azt teszem, akkor az lesz, és így tovább. De valami varázslatosak a meglepi változások! Amiket nem lehet előre kiszámítani, sőt megsejteni sem, de mégis bekövetkeznek és sunyi kis örömöket, fergeteges boldogságokat okoznak.

Sokkal kevesebb fájdalmat okoz a mozgás. Sőt, ma reggel sikerült egy olyan mozdulat, ami már hónapok óta lehetetlennek látszott, mert a kísérlet is ordító fájdalommal járt. Ha nem gondolnék a szomszédjaim hajnali pihenésére, talán egy indián tánccal is próbálkoztam volna örömömben. Nem szökdécselek és ugrálok, csak a karommal játszom el a tűzijátékot! Végre, kimozdulok a holtpontról!
Voltam könyvtárban is! Már rég visszavittem a könyveket és nem kölcsönöztem újakat, mert annyira kedvemet szegte, hogy csak bizonyos helyzetekben tudtam könyvet olvasni. Főleg este hiányzott, elalvás előtt, amikor a lámpafénynél kevés lett a szemüvegem. Egy ismerősöm javasolta a hangos könyvet, de nekem az nem az igazi. Az olvasás öröme egészen más, mint hallgatóvá süllyedni!
A fincsi új lencsékkel viszont megy az olvasás! Komolyan! Igazi, nem az a „kimeresztem a szemem”és már fáj a fejem, mire kibontakozik a cselekmény. Ami persze, kibontakozott, elvarázsolt és jó kedvre is derített! Hihetetlen, rég elfeledett érzéseket hozott elő! Azokat a semmivel sem helyettesíthető élményeket idézte fel bennem, amit csak a regény olvasása tud okozni.

Az első reggeli gondolatom a könyv volt, muszáj folytatnom, hisz a cselekmény éppen igazán izgalmas ponthoz érkezett. Be is jött a katarzis, felugrottam az élmény hatására és elkészítettem a kávém. Még mindig érzem, hogyan mélyülnek el a szemem körül a fránya nevetőráncok! Isten áldja az írástudót, a regényírót, az írót, a költőt, hogy teszi a dolgát, és ad a kezünkbe egy kis gyönyörűséget, ami bármikor megragadható és bearanyozza az életünk!