Az énem automata páncélzata, amit a pszichológia, védekezési mechanizmusnak, hárító mechanizmusnak nevez. Ez tudattalan működése a lelkemnek, mellyel megvéd engem a negatívan érintő, önértékelésemet fenyegető, szorongást okozó felismerésektől. Igaz, ezek az énképemet védik, de a hibáimmal való szembesülésemet is torzítják.

A lelkemet védő mechanizmusok távol tartottak szoros érzelmi kötelékektől. Gondolom, hogy ne kelljen átélnem a veszteség traumáját túl gyakran. Nyitott vagyok, könnyen elfogadom az embereket. Életem nagyobb részében azonban azt kell látnom utólag, menekültem a mély érzelmektől.

Tudok veszíteni, igaz, nem szeretek. De elfogadom ezt a tényt munkával, feladattal, élethelyzetekkel kapcsolatban. Nagy optimizmussal állok a feladatokhoz, mindig magasra teszem a mércét. Ha nem jön a siker gyorsan, nem ijedek meg. Hiszem, hogy mindent el lehet érni, csak van, amihez sokkal több idő kell.

Az erős érzelmektől félek, azokat nem lehet racionálisan lecsillapítani. Érzelmekkel, csak érzelmekkel lehet harcolni. Legnagyobb leckéim a vereségeimből tanultam. Vannak azonban még fehér foltjaim. Sok helyzetről csak utólag derül ki, milyen mélyen vannak a gyökerei. Nekem ezek, azok, melyekben túl sok a kapcsolódási pont. Összekeverednek a prioritások. Az ilyen veszteségeim feldolgozása szép lassan, de megtörtént, megtörténik. Tanulságokkal, jó tapasztalatokkal, gyűlölködés nélkül.

Azokkal van bajom, melyek érzelmi összeomlást okoznak. A lelkem nem elég kemény, nem tudok bekeményíteni. Sőt, nem is akarok kevésbé érzékeny lenni. A szívtelenség, az érzelemmentes emberi kapcsolat taszít. Ellenszenves lennék önmagamnak.

Néha azt gondolom, felesleges volt. Minek megismerni, megérezni valamit, ha utána csak a fájdalom marad? Mit profitálhatok a sebekből? Megérte? Ha bele sem kezdtem volna, hisz láttam, hogy ebben nem leszek győztes? Feleslegesen tettem ki magam kudarcnak és fájdalomnak?

Nehezen fogalmazom meg, de nem volt az! Minden szép érzelem gazdagabbá tesz. Akkor is, ha nem ideális. Amit adtam magamból, az megmarad. Adtam magamból valakinek, aki azzal gazdagabb lett. Ezt senki sem veheti el tőlem. Sőt, adni csak az tud, akinek van. Csak azt adhatod, amid neked már megvan. Majd kapok én is, mert az egyensúly így lesz meg.