Nem hazugságok. A hazugság az, amikor nem mond valaki igazat, hamisat állít. A titok megfogalmazásában talán eltérek kicsit a szótári fogalomtól. Azokat a dolgokat nevezem titoknak a saját szóhasználatomban, amelyet közeli ismerősök, barátok, rokonok nem mondanak ki egymás előtt. Nem hazudnak, csak jelentős tényeket nem osztanak meg a másikkal. Higgy, amit akarsz! Gondolj, amire akarsz! Hogy én ezt nem értem? Az meg az én hibám.

A személyes szféra tisztelete? A személyes szabadság része? Az intim szféra megőrzése? Nem tudom meghatározni.

Talán túlságosan nyílt vagyok, de általában kimondom, amit gondolok. Sosem sértőn, tudok úgy fogalmazni, hogy az ne legyen bántó. Na, nem másokat kritizálok, hanem a magam portáján sepergetek. Néha érzem, hogy ezt talán megtarthattam volna magamnak, de ritkán fordul elő. Ragaszkodom a magam részéről a tiszta és egyértelmű helyzetekhez. Életem egy nyitott könyv. Az enyém, vállalom, vállalható, őszinte és nyílt. Az is lehet, hogy el is veszítettem már azt a képességem, hogy átlássak mindenféle szitákon. Felesleges erőfitogtatásnak tartom a túlzott visszahúzódást. Energiapazarlásnak a titokban-élést.

Most éppen belefutottam egy ilyen helyzetbe. Tétova vagyok. Ágyúval lőni verébre, az is ostobaság. De ha nem tudsz semmit, sötétben tapogatózol, tétován próbálsz tájékozódni, tényleg bármi lehet. Nem tudhatom kinek hol az érzékenységi küszöbe.

Az mondjuk már nehezen értelmezhető számomra, ha olyan tényeket, dolgokat nem mond ki valaki, amely engem is érint. Aztán meg csattog velem, hogyha nem megfelelően teszek. Mármint a titoknak megfelelően! Hogyan tudjak megfelelni valaminek, ha nem is tudok a létezéséről? Ismeretlen tények szerint várnak tőlem okos lépéseket. Mint egy tudathasadás!

Mit gondolsz erről?