álltam a hajnal peremén egy nap kezdetén
felettem füst-sötét fellegek futottak el
ahol álltam, fekete és lágykék  találkoztak
a reggelnek bágyadtan szabad utat adtak
volt, mint a mesében, sötét és világos vetélkedése
a felhők, mint viharkék gondolatok, suhantak tova
felderítették az égi boltozatot, ahogy indultam útra
futott előttem a sötétség, nem értem utol
aztán lett reggel, mosolygós mennybolttal
a sötét felhőket elfújta a lelkes reggeli szél
mint, érchegyek, vonultak a látóhatár peremén
hajnalban a házak ablakaiban néhol fény figyelt
egyik alszik, a másik ébred, szabad az út a fénynek
alattam, ahogyan futott az út, felettem az ég kifakult
a brutális felhőkkel elment a rossz kedvem
lettem friss és vidám, az utazás után megleltem