álltam a hajnal peremén
egy nap kezdetén

felettem füst-sötét fellegek
futottak el

ahol álltam
fekete és lágykék találkozott

bágyadtan
szabad utat adtak a reggelnek

mint a mesében:
sötét és világos vetélkedése

a felhők
viharkék gondolatokként
suhantak tova

feltárták az égi boltozatot
ahogy útra indultam

előttem futott a sötétség
nem értem utol

aztán reggel lett
mosolygós mennybolttal

a lelkes reggeli szél
elfújta a sötét felhőket

érchegyekként
vonultak a látóhatár peremén

hajnalban
a házak ablakaiban
itt-ott fény figyelt

egyik alszik
a másik ébred
szabad az út a fénynek

alattam futott az út
felettem kifakult az ég

a brutális felhőkkel
elment a rossz kedvem

friss lettem
vidám

az utazás után
megleltem