Hajnalban érint meg újra.
Nem szóval.
Fénnyel.
Ablakomon át beszűrődik a világ,
és egy pillanatra elhiszem,
hogy minden még megmenthető.
Tegnap még kérdeztem:
miért rombolunk,
miért nem elég az elég.
Ma csak nézem,
ahogy a fény végigsimít a falon,
és nem vádolok senkit.
Mi kaptunk értelmet.
Mi kaptunk kezet,
amellyel építhetünk.
És igen —
ugyanezzel rombolhatunk is.
De a döntés
minden reggel újra megszületik.
A föld nem kiált.
Csak lélegzik.
A fák nem kérdeznek.
Csak állnak.
A fény nem vádol.
Csak megérint.
Szentlélek —
ha valóban bennünk lakik,
akkor nem a menekülésre küld,
hanem a jelenlétre.
Arra,
hogy amit ma leírok,
az tiszta legyen.
Hogy amit ma teszek,
az ne növelje a sötétet.
Nem kell megváltanom a világot.
Elég,
ha nem árulom el a fényt.