Sok egyéb mellett, Nőnap van. Nem ez a világon a legfontosabb, de számít minden kislánynak, nőnek és asszonynak. Megvannak a saját elképzeléseim és ítéleteim erről a napról, aztán néha meglep az élet és módosítanom kell. A prekoncepció legtöbbször téves. Meglepett a találékony és szívbéli köszöntések sokasága.

            Nem mindig esik jól, ha nagy csinnadrattával ünnepelnek. Elmúltak azok az idők, amikor elsőbbsége volt ennek a ténynek. Számít, természetesen, de lényeges, hogy laza és egyszerű legyen, ne érezzem a magam gyengeségét a helyzetben.

            Sikerült a varázslat! Hajnalban a távolabbi férfirokonok elküldték az üzeneteket. Semmi ömlengés, csak egy rövid mondat. Pont elég, hogy eszükbe jutottam. Aztán a közelebbi rokonok és ismerősök telefonjai és üzenetei. Egy mondat és én köszöntem szépen. A városban névtelenül és ismeretlenül kis figyelmesség. Üzletben a kijáratnál egy szál virág. Személyes ismeretség nélkül, mégis köszöntöttek. A buszon a sofőr, mint egy utas-tájékoztatás, köszöntötte a lányokat, asszonyokat, hölgyeket. Minden nő szíve átmelegedett és jobb kedvvel folytatta a napját. Itthon átfutottam még az üzeneteimet, és megköszöntem a kis csoportokban kapott kedvességeket. Sőt, egy távoli ismerős, egy-egy puszi ikonnal ajándékozta meg a nőket. Szavak nélkül, kicsi gesztussal.

            Az élet legszebbjei nem a nagy tűzijátékok. Azokból ritkán és kevés jut. Sokkal jelentősebbek az apróságok, kedves gesztusok! Igen, meglepett, hogy milyen sokan látnak nőnek, köszöntenek ebben a minőségemben. Kellemes csalódás látni azt is, hogy sokan megragadják az alkalmakat, hogy boldoggá tegyék mások napját. Egy szóval, kicsi virággal, apró csokival. Ezek az igazán nagy dolgok! Mentesek érdektől, kötelességtől, csak úgy egyszerűen szívből jönnek.

            Köszönöm szépen!

Boldogság jónak lenni egy rossz világban,
megrendítő élni az örök valóságban.
Hin­ni, szeretni, menni meleg kabátban,
ha fúj a szél, és esik rám
a hideg, cseppnyi magányban.

Forró levessel várni,
míg lelked rám talál.
Nem egyedül szolgálni,
pihenni fűtött szobában.

Békét, szépséget adni –
adni, adni, csak adni.
Nem muszáj mindig kapni,
marad még bennem valami.

Rosszul zúg a világ,
de mint ringatózó csónak:
viharos tengeren, sötét folyón
hiszek a szép szónak.

Minden nap, amikor
szívek hozzám szólnak,
ölelő, meleg esték
csendesen betakarnak.

Ragyogó reggelen kelek,
és újra ringat a lét:
jónak lenni, hinni bennetek,
a sorsomban és magamban még.

Hin­ni a világban –
nem a rosszban, a jóban,
az emberi, megértő szóban,
és a végtelen, békés kozmoszban.