Velem vagytok, kedvesek,
mi Nyilasok,
ezekben a hetekben
tortát vág az ég fölöttünk.

Gyertya pislákol a csillagokon,
a Nyíl hegye kacsint:
„ritkák vagytok, drágáim,
ne felejtsétek el.”

Húzzuk ki magunkat –
nem pózolva, csak természetesen,
hisz mi mindig így állunk:
készen útra, nevetésre.

Szeretünk kérdezni,
még jobban válaszolni,
s ha nincs válasz,
elindulunk megkeresni.

Szívünkben iránytű lakik,
mutatója: szabadság,
zsebünkben hit,
kabátunk alatt derű.

Nem bírjuk a bezárt ajtót,
de kulcsot hagyunk másnak,
mert nagyvonalú a lelkünk,
és nem félünk adni.

Nevetünk hangosan,
álmodunk messzire,
és ha néha mellélövünk –
sebaj,
újra feszítjük az íjat.

Ritkák vagyunk, igaz,
de nem elrejtőzve:
itt vagyunk,
születésnapi csillagszóróként
egy kicsit túl fényesen.

Boldog Nyilas-időt,
nekünk, egymásnak,
az úton lévőknek –
akik tudják:
a világ nagy kaland,
és mi szeretünk benne élni.