A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az intenzív örömérzésig terjedhet. Mit jelenthet ebben nőnek lenni?

„a helyem nem találom
a királyságom itt nem találom
ments ki
gyere velem

ments meg, ments meg, ments meg
többé ne hagyj el
ments meg, ments meg, ment meg
többé ne hagyj el”
A piros nadrágomban, abban a feszesben, és körömcipőben táncolni. Nem illik? Miért nem? Hogy átlátszanak a kicsi hurkácskáim? Kit érdekel? Lényeges? Nem táncolhatok, ha már nem tökéletes a testem? Hol van az leírva, hogy én már nem vehetek fel piros nadrágot?
A lelkem táncol és énekel. Nem számolja az éveket és a kilókat sem. Énekel, amíg a hangom el nem reked. Táncol az utolsó lépésig.

A lelkem, a női lelkem, aki velem van születésem óta és velem marad az utolsó leheletig. Nem változik, nem csillapul. Néha elbújik rémületében, amikor meg akarják neki mondani, hogy mit érezzen. De csak megijed, utána magához tér, és kacagva táncol tovább. Boldogan, lendülettel és megállíthatatlanul. Mert a női lelkem szabad és független.

Nő a biológiai értelemben vett nőnemű felnőtt ember elnevezése, szemben a hímnemű felnőtt emberrel, a férfival.

Jogi értelemben nő az, akit a külső nemi jellege alapján, születésekor nőnek (leánynak) anyakönyveztek.
A másodlagos nemi jellegem és a kulturális és társadalmi szerepem. Nem ezek tesznek boldoggá, de vannak. Ha boldog akarok lenni, akkor el kell fogadnom tényeket. Azonosulni kell ezekkel. Megbarátkozni, sőt megszeretni mindazt, amitől nő vagyok. Sőt, a boldogságom csak akkor érem el, ha ezekkel a tényekkel tudok együtt élni.

A testem elfogadása mindenképp a boldogságom záloga. Szeretnem kell, meg kell tanulnom szeretni önmagam. Mindennel együtt. Nekem kell a legjobban szeretni azt a nőt, aki minden reggel szembenéz velem, amikor a tükörbe nézek. Akivel a legtöbb időt töltök az életem során. Aki mindig velem van.

Az első pillanattól az utolsó leheletig.