Hiszem az élet igazságosságát. Hiszek abban, hogy a dolgok igazságosan működnek. Ne kiálts naivat! Ne tedd! Működik. Csak éppen nem időbeli sorrendben. Néha ki kell várni. Aki tud várni, az elnyeri a békességet. De sürgetni nem lehet. Hiába.

Adni és utána kapni. Ez a sorrend. Tudnod kell adni. Akkor fogsz kapni. Néha sokat adsz és szinte semmit sem kapsz. Igen, van ilyen. De a végén kiegyenlítődnek a számlák. Mindig. Ne reménykedj! Az élet igazságos, legfeljebb te lehetsz kicsinyes!

Szűkebb és tágabb környezetemben meglátom ezeket. Meglátom és elámulok. Hihetetlen számomra az, az együgyűség, ahogy kapzsi kezükkel kapaszkodnak sokan az egyik oldalon. Kapni, kapni, kapni, és sosem adni. Vagy csak szemcseppentővel és siránkozva. Amikor pedig megjelenik a sors és elvesz, akkor hibáztatnak mindenkit. Mert megjön, nem felejt, és számla kiegyenlítetlen nem marad.

Sokat adtam és sokat kaptam. Nem méricskélek, mert van miből adnom. Szeretetből például, hatalmas a tartalékom. De nem méricskélem az anyagiakat sem. Kedves, tündéri anyuka, egy tanítványom anyukája mondta egyszer, költeni kell, mert az üres helyre áramlik a többi! Nagyon tetszett ez a mondás. Tényleg így is van. Ha mozgatom az anyagiakat, akkor nem csak kifelé, de befelé is jön.

Ezt a gondolatsort az érzéketlenség indította el bennem. Amikor valakik csak a saját életükben méricskélnek és gátlástalanul telepednek bele a másik erejébe. Megszokták, hogy ők csak kaphatnak. Nehogy már kényelmes kis életükben megálljon az áramlás! Elvárnak, kikövetelnek és elvesznek. Ha másod nincs, hát az erődet! A kicsinyke kis tartalékodat, ami kell a további napokra! Azt a kis pihenést veszik el, amid van, hogy holnap is fel tudj kelni. Mert másod éppen nincs. A te bajod, ők unatkoznak.

Nem esem azért kétségbe! Aki tud adni, az kap is. Ha az utolsódat adod, amid van, akkor is adsz! Mert te képes vagy adni. Lehet, hogy nem gyorsan jön a vissza, de nyugodj meg! Jön. Visszakapsz mindent, amit adtál.

Kamatostul.