Rengeteg dolog van, amire nincs elég időnk. Nem tudjuk, hogy arra van, amire akarjuk, ezért összegubancolódnak érzések és események. Ma már értem ennek a dinamikáját, ezért adok magamnak lehetőséget érzelmesnek lenni. Nem kapkodok, és nem sietek, lelassítok, és lassan megyek, amikor kell. Lassan élek és érzek, akár öröm, akár szomorúság.
Hiperaktív természettel ez nem könnyű, de megvalósítható. Megtapasztaltam, milyen élethosszig tartó hatása van a feldolgozatlan és kapkodó elfutásnak az élet elől. Ronda, sajgó sebek maradnak ott, ahol forró szeretetnek kellene lenni a szívben. Sokáig hittem, elmúlnak dolgok, események és érzelmek. Tévedtem. Örökre rajtunk és bennünk maradnak, mint hegek a bőrön. Vannak napok, amikor képes vagyok visszatekinteni és meglátni ezeket!
Elmélázok rajtuk, megsimogatom, hagyom létezni, fájni és meggyógyulni, hogy a jelenben tudjak lenni és ne ragadjak le a tegnapban. Nem mindegy, hogy a mai napon ők béklyók, vagy szárnyak! Tudom, van, amit elszalasztottam, amikor kellett volna, nem figyeltem, amire kellett volna, de igyekszem utólag érezni. Csökkenteni a súlyát. A jelenben pedig nem rohanok el, szembe nézek magammal és az érzéssel.
Azok a szárnyak, amiket a feldolgozás ragaszt rám, szépek és fehérek. Felemelnek és repítenek, nem kötnek gúzsba. Fura érzés, hogy a legfájóbb események és pillanatok is milyen magasztossá tudnak lenni, ha átélem minden fázisát! Elengedni, hogy helye legyen a holnapnak, és az, utána következő összes napnak.
Ma nincs helye a naptárnak, órának, emlékeztető cédulának! Megállok, és csak leszek. Lassan és belül, szembe fordulva önmagammal. Elengedem, amit kell. Nem dühvel és haraggal, hanem tisztelettel és megértéssel. A mosás és takarítás jut eszembe erről. Mint az otthonunk, a szívünk is néha tisztítást igényel! Ne nevess rajtam! Méregtelenítés! Próbáltad már? Szoktad tenni?
Nyitva hagyom a teraszajtóm! Este majd láttok a város felett keringő fehér szárnyú madarat, tudjátok, az én vagyok! Amikor tiszta lélekkel újra hazaszállok.