Egy barátommal a hazugságról beszéltünk. Később rájöttem, mennyire nem értettük egymást. Vannak, akik nagyon maguknak élnek. Nem beszélnek nyíltan semmiről. Ez azonban, nem hazugság. Mindenki annyit árul el magáról, amennyi a lelki egyensúlyához kell. Él az önnön titokzatosságában. Ha ez nem is az én hitem, teljesen el tudom fogadni. Tisztelem a személyes szféráját az embertársaimnak.

Ami érdekes ebben, hogy az illető, utólag jöttem rá, önmagát hiszi hazudozónak. Miközben észre sem veszi, hogy neki mikor nem mondanak igazat. Nem érzékeli, amikor őt etetik, hogy a kedvében járjanak, hogy táplálják benne a kétkedést, hogy önző érdekeik érvényesülhessenek. Gyakran esik mások csapdájába, mert nem ismeri fel a mögöttes szándékokat.

Ez az egész azt a hitem erősíti bennem, hogy az egészséges nyíltság mennyivel könnyebb, mint a túlzott bezárkózás.

Uram, adj türelmet,
Hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni,
Adj bátorságot, hogy megváltoztassam,
Amit lehet, és adj bölcsességet,
Hogy a kettő között különbséget tudjak tenni.
Uram, tégy engem békéd eszközévé,
hogy szeressek ott, ahol gyűlölnek,
hogy megbocsássak ott, ahol megbántanak,
hogy összekössek, ahol széthúzás van,
hogy reménységet keltsek, ahol kétségbeesés kínoz,
hogy fényt gyújtsak, ahol sötétség uralkodik,
hogy örömet hozzak oda, ahol gond tanyázik.
Ó Uram, segíts meg, hogy törekedjem,
nem arra, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak,
nem arra, hogy megértsenek, hanem arra, hogy én megértsek,
nem arra, hogy szeressenek, hanem hogy én szeressek.
Mert aki így ad, az kapni fog,
aki elveszíti magát, az talál,
aki megbocsát, annak megbocsátanak,
aki meghal, az fölébred az örök életre.
Amen.