Hagyom, hogy a napok csak úgy menjenek egymás után. Sorakoznak és menetelnek, elmúlnak. A kontrolmániámnak jót tesz, ha néha csak tűrök, és nem irányítok. Pihentető és üdítő a sok elhatározás, szervezés, tervezés után. A pihenést is csak hagyom lenni a maga módján. Váratlanul esett elém egy film. Édes November. Csak a címe állította meg a szemem. Ezen a fura és kíváncsi estén most éppen ez kell nekem!
Hiszitek, vagy nem, de tervezve sem lehetne jobb épp ebben a pillanatban. Látom magamat a vidám-vicces harsogó hétköznapomban és rácsodálkozok arra, milyennek láthatnak mások, kívülről. Izgalmas és érzelmes. Itt az idő, vennem kell egy bohóc-színes parókát! Hogy is vagyok meg nélküle? Talán az a virágos domina-ostor is kell egy háztartásban?
Mindig tudom, mi lesz, mi következik, és mit kell várnom. Na, nem tény szerűen, csak tágabb értelemben, de tudom. Érzem és tudom. Tele vagyok megérzésekkel, intuíciókkal, jönnek a jelek éjjel és nappal. Már csak várom. Nem is nevetek már, ha órára nézek és csak angyalszámot látok. A konyhai időmérőt is automatikusan állítom be, angyalra.
 Hallgatom a filmben a kedvenc Enya dalom, és az egész olyan ismerős. Szeretem a különcöket, ebben a filmben mindenki az. Értékelem most nagyon a saját különcségemet is! Ajándék, hogy lehetek más, nem átlagos, a magam különös világával együtt. Megint csak fejet hajtok a Sors előtt, ami mindig azt görgeti elénk, amit éppen kell, jobban tudja nálunk is, mire van szükségünk. Édes November!
Borzasztó, amikor lejár az idő, amikor lépni kell és menni tovább. Be kell csukni egy ajtót és kinyílik egy másik. Az élet nem tökéletes, de csodálatos a meglepetéseivel. Elengedni szeretettel, aminek menni kell.  Az agyunk töröl, de a szívünk nem felejt, oda dugjuk el az értékeink.
Amikor a szemünk már nem lát, de a lehunyt pillák mögött sokkal élesebb a kép. Élesebb a fotónál is, mert eleven.
Édes November!