A görög szobrászat jellemzője a tökéletes test ábrázolása. A mozgás fázisaiban ábrázolt emberi alak élettel teli. Az archaikus szobrászat ruhátlansága a görög férfiszobor jellemzője. Egy statikus, mozdulatlan alak a maga élet-teliségével….. A márvány keménysége és a bronz szilárdsága.
A férfi, aki szilárd talajon áll és keményen tűri az élet viharait. A tökéletes arcél mögött a keménység és a jellem szilárdsága. Csak egy valóságot ismer. Azt, ami az övé, a sajátját. Amit ismer és megszokott. A csillogó tekintet mögött a harcos elme.

Voltál már úgy, hogy valakinek a szemébe nézve úgy éreztél, ezeket a szemeket én már ezer éve ismerem? Belemerülve a másik tekintetébe minden ismerős és azt gondolod magadban, hazaértem?
A sors ajándéka, ha előbb ismered meg valakinek a lelkét és később a testét. Amikor azt gondolod, hogy mindegy milyen a külseje, ez a csodálatos lélek mindent megér! Ha ez fordítva történik, meg sem ismerem, mert előre elvetem. Ugyan, ez a szép ember rám sem néz szívesen! Ugyan, hol vagyok én ahhoz, hogy megüssem a mércéjét? Mindenkinek megvannak a saját tévhitei. Nekem az úgynevezett, szép emberekkel szemben táplált bizalmatlanság. Nem alkotok negatív véleményt róluk, csupán valami szerzett frusztráció miatt nem tudom elhinni, hogy ők kedvelnének engem. Ez nagyon ingatag talaj, mert, ahogy nekem, másoknak is vannak hasonló gondolatai, esetleg önbizalmi válságai.

Nem hiszem a technika mindenhatóságát, de bízom korom vívmányaiban. Ebben a dologban nagy segítségemre volt a modern világ. Nagyon hosszan ismerkedtem személyes találkozás nélkül. Hosszan és intenzíven. Szép lassan kitárult előttem valakinek a lelke, mint ahogy ő is megismert engem. Nagyon érdekes dolog az írott kommunikáció, pláne ha az párbeszéd! Nem gondolkozol sokat, csak válaszolsz és kérdezel, kérdezel és válaszolsz…. Néha elmentek egymás mellett, hisz nincsenek gesztusok, nincs verbális kommunikáció szoros értelemben. Hihetetlen, hogy egy ilyen vita mennyi megvilágosodást tud hozni! Amikor dühös vagy, és a másik is az, és csak gyorsan kalapáljátok egymás után a szavakat, mondatokat, néha csak töredékeket. Na, ilyen szituációban ismeritek meg nagyon egymást. Érdekes, izgalmas és elragadó! Megfog, rabul ejt, elvarázsol.

Aztán hónapok múlva végre megtörténik a személyes találkozás. Nekem nagy meglepetés volt! Csodálkoztam is, amikor a kérdésemre azt válaszolta: pont ilyennek képzelt el! Érdekes, mert én meg nem. Vártam egy esetlen, kicsit duci, mérges, bizalmatlan, szürke egeret. Aztán találkoztam az ellentétével! Sosem felejtem el azt az érzést! Szinte lebénultam. Talán szájtátva bámultam. Nem akartam hinni a szememnek.
Valakivel akár leélhetsz egy életet is, mégsem ismeritek meg egymás lelkét! Aztán egy különleges helyzetben meg éppen a lelked adod oda valakinek, mert ő is neked adta az övét. Mint ahogy a hagyományos kapcsolatokban, az ilyenben is van számos buktató. De van benne egy óriási különlegesség. A feltétel-nélküliség! Nincsenek elvárásaid, nem vársz semmit, nem akarsz semmit, csak ünnepled a létezését! Nincsenek veled szemben sem megfelelési kényszerek, csak vagy ebben az édes világban.

Az időtlenség kíséri ezt a különleges kapcsolatot. Elég csak létezni és élvezni a másik létezését. Egy végtelen kapcsolat, mert nem kell érte tenni semmit. Lehetsz benne önmagad és a másik is vállalhatja egyszerűen önmagát. Nem tudom, vajon a következő életemben is fogom látni ezeket a szemeket?