Ballag a járdán, batyuval a vállán az Óév,
mögötte megyek, néha valamit beleteszek,
vigye el, nyomja az ő vállát az a semmiség,
ami nem kell, okafogyott, hasznavehetetlen.

Síkos az út, csúszik, Óév lassan elbúcsúzik,
elég volt neki, nincs ereje lenni, szétforgácsolódik,
elfogyott a kohézió, a ragasztó bomlik,
szétmálló sétáló lélekemlék szétfoszlik.

Fut felém vidáman, táncolva, kacagva Új Év,
kezében semmi, teher a közeli jövőé,
mit hoz nekem, miből mennyit, nem gondolok arra,
tudom, mindennek egyszer elérkezik a napja.

Ma inkább emelem poharam a szeretteimre,
akik velem vannak és lesznek is az Új Évben,
és fogjuk egymás kezét, ha megszólít a szükség,
összeragasztott Bennünket az igaz emberség.