Mentőövem a csendem, amiben mentem
magamat, testem és lelkem, mi lettem,
a világ sikít, ordít és hamisít, nem értem!
Csend, ami belül szül, teremt és alkot,
nem hagy üres foltot, sötét sarkot,
létrehoz boldog újat és szép napot.
Csend, mi csak engem hallgat,
rendet rak, szívemben takarítgat,
megalkotja életemben a mennyem,
segít magamat boldoggá tennem.
A világ zaja rombol és sokkol,
vég nélkül a semmiért tombol,
vadul táncol a semmi peremén,
nem riasztja el a reménytelenség.
Megkapaszkodom a csendben,
végtelen megértő türelemmel,
állok a világ szélén, szememmel
lesem a fekete lyuk mélyét,
aztán megfogom magam, húzom
és viszem, tartom és vonszolom,
mert a csendben meghallom,
ami az én vidám hangom,
a belső békém ott megtalálom.