Lelki sérüléseink nagyon különös életet élnek. Nem tudom, hogy mennyire törvényszerű, vagy ez a kötelező sablon, nem tudom. Az áldozatok és az elkövetők, mindig ilyen cifra úton járnak? Sosem lehet ez egy lelki feloldozás? Beismerés és megbocsátás? Vannak, akik a saját bajaikkal másoknak súlyos traumákat okoznak, majd egy életen át tetszelegnek az áldozat szerepében. Minden hiányosságukra, elszalasztott lehetőségükre, elmulasztott kötelességükre, lobogtatják az áldozati véres zászlójukat.
Mint egy dramaturg, megszerkesztik a saját kis színdarabjukat, és aztán lenyomják mindenki torkán. Sokan lesznek ebben a cirkuszban nézők, akik lelkesen tapsolnak nekik és sajnálatukkal bátorítják, csak így tovább! Mindig meglelik a saját szekértologatóikat, megvan az elégtételük és az önigazolásuk. Ők nem is hibásak semmiért! Az a kis nyomorult miért nem nevelte fel önmagát? Én vagyok itt az áldozat, nem is lehet más!

A traumák elszenvedői ebben a színdarabban, stigmákat kapnak. Ők a háládatlanok, a rosszak, a bezzeg neked, és fizetniük kell halálukig a gonosznak. Az elkövető egész életében a hozzáállásával, megfosztja áldozatait az identitásuktól. Nem engedi őket fájni, sebeiket begyógyítani, sőt, még hatalmas bűntudatot is zúdít rájuk olyasmiért, amit nem ők tettek.

Ha ugyanis, nem vagy áldozat, nem is bántott senki, akkor nem is tudsz meggyógyulni semmiből! Akkor azt vagy köteles érezni, hogy csupán a saját bűnöd az, a te hibád, te vagy az oka mindennek. Ebből pedig nincs feloldozás! Minden egyes elhanyagolás, szeretetlenség, érzelmi hidegség, gondatlanság és éhezés, a te bűnöd! Nincs feltáró beszélgetés! Nincs meghallgatás! Nincs kimondás! Nincs még lehetőséged sem, hogy kimássz a gödrödből!

Nem tudom, mi a módja az ilyen helyzetek feloldásának. Nem tudom, hol a rés ezen a záron. Nem értem, hová vesznek el ilyenkor az egészséges érzelmek. Tudom azonban, hogy nagyon nehéz együtt élni mindezzel. Nehéz és gyilkos együtt élni a mérgezővel. Nagyon kegyetlen a rám kényszerített szerep az ő cifra darabjában.

A sors szerencsére sokkal agyafúrtabb egy bántalmazó jellemnél, mert ad hozzá végtelen erőt. Megacéloz az élet, mindig van lelkierő és kapaszkodó, hogy egymagadban is túlélj. Talán kimarad az a feltáró beszélgetés, de azon kívül, minden más megadatott. A saját sorsomban pedig boldog vagyok!