este van, este, aludni vágyik most a lelkem
hosszú volt a nap, érzett és szeretett eleget
a mellkasomban, ott belül, a szívem egyedül
őrzi a mának minden szavát, a legjavát
mit adott és kapott, mélyen magába szívhatott
a frissen felkelő, majd lassan lenyugvó napot
a jóízűt, mellyel ma tápláltam és jóllakott
amivel a testem kéjesen kényeztette magát
a rám figyelő lelkedet, fénylő szemeidet
illatod, ami itt suhan a szobában, minket
amit becsomagoltam a ruhámba, szeletet
az érintésünk veszettül varázsos mosolyát
este van, este, aludni vágyik most a lelkem
hiszen a dolgom ma is teljes hitemmel tettem
a másik embert érdemtelenül is becsültem
jóra aludnám a világ végtelen bús baját