Ünnepi ruhát visel
nem hivalkodót, hanem meleget:
puha harisnyát, kötött pulóvert,
amely izzón tartja a szívemet.

Mély zsebeimben kincsek lapulnak,
mindenkinek jut belőlük.
A várakozás megfogja a kezem,
bíztat: csak azt tedd, ami jó neked.

Lámpás a sarokban, kicsi fény,
most ennyi is éppen elég.
Nem látni szeretnék,
hanem érezni téged.

Felismerjük egymásban a meleget,
körülölel a szobánk,
itt senki sem bánt,
kint reked a hideg kavargása.

Nem vész kárba semmi:
a néma várakozás,
az édes vágyakozás,
a kicsi mosoly,
a szeretet, ami átkarol.

Gyere be, kedves,
itt várunk ketten rád,
én
és a szeretet.

Nem sietünk sehová.