A csend íze ugyan az,
mint a tavasz, a fű,
melyet épp most nyírok le
napsütötte délelőtt.

Nyelvem hegyén lakó
limonádé üde íze,
gyorsan lehajtott
italom frissülése.

Csendem íze és zamata
a tenger felől fúvó szél
sós illata, hajamba ülő
nedves harmata.

A csend íze a lepényem,
mit sütöttem vasárnap,
almásat fahéjjal, kicsi
dióval és mazsolával.

.
S íze az is, mikor süt a nap,
én meg ülök a fa alatt,
csak vagyok a szabadban
az árnyékban hűsölök.

A csend íze mindenképp
az ízed az ajkam peremén,
abban a békés pillanatban
mikor elalszom a karodban.