Ha tudni akarod, ki voltam,
ne azt kérdezd, mi történt velem.
Kérdezd meg, mit kezdtem mindazzal, ami történt.

Ne a veszteségeimet számold,
hanem azt, hányszor mertem újrakezdeni.
Ne a könnyeimet keresd,
hanem a mosolyomat,
amely néha éppen a könnyeimből született.

Ha tudni akarod, ki voltam,
nézd meg, kiket szerettem.
Kikért aggódtam,
kiknek nyújtottam a kezem,
és kiket engedtem el,
amikor már csak úgy szerethettem őket,
ha nem tartottam vissza.

Keresd meg a kislányt bennem,
aki sokáig várta, hogy szeressék.
A fiatal nőt, aki hitt az örökkében.
Az anyát, aki olykor önmagát is odaadta.
És az asszonyt, aki egyszer csak megértette,
hogy önmagának is tartozik egy élettel.

Ha tudni akarod, ki voltam,
olvasd el, amit írtam.
Nem minden történetem igaz,
de minden történetemben ott vagyok.
Egy mozdulatban, egy sóhajban,
egy kimondatlan mondatban.

Ne hidd, hogy a fájdalom tett azzá, aki vagyok.
A fájdalom csak része volt az útnak.
Engem az öröm is formált.
A nevetés, a kíváncsiság,
a hajnalok, amikor új tervekkel ébredtem,
a zene, amelyre táncolni támadt kedvem,
és a csodálkozás,
hogy milyen szép tud lenni ez a világ.

Ha tudni akarod, ki voltam,
nézd meg, hogyan éltem.
Mert nem az voltam, ami megesett velem,
hanem az, amit az életemből teremtettem.

És ha egyszer azt kérdezed,
hogy boldog voltam-e,
azt felelem:

Nem mindig.
De élni szerettem.
Nagyon.