Hajnalban érint meg újra.
Nem szóval.
Fénnyel.

Ablakomon át beszűrődik a világ,
és egy pillanatra elhiszem,
hogy minden még megmenthető.

Tegnap még kérdeztem:
miért rombolunk,
miért nem elég az elég.

Ma csak nézem,
ahogy a fény végigsimít a falon,
és nem vádolok senkit.

Mi kaptunk értelmet.
Mi kaptunk kezet,
amellyel építhetünk.

És igen —
ugyanezzel rombolhatunk is.

De a döntés
minden reggel újra megszületik.

A föld nem kiált.
Csak lélegzik.

A fák nem kérdeznek.
Csak állnak.

A fény nem vádol.
Csak megérint.

Szentlélek —
ha valóban bennünk lakik,
akkor nem a menekülésre küld,
hanem a jelenlétre.

Arra,
hogy amit ma leírok,
az tiszta legyen.

Hogy amit ma teszek,
az ne növelje a sötétet.

Nem kell megváltanom a világot.

Elég,
ha nem árulom el a fényt.