Gyerekkori mondókám:
kicsi szívem, kicsi szám.

A szívem hatalmas,
ő irányítja a világom,
az eszem, ha messzire menne,
visszahúzza, rendre, halkan.

Minden dobbanása az enyém,
éltet, emel, továbbvisz,
nem csak úgy van bennem –
végigviszi az egész létem.

A benne gyűlő szeretet
tudja, kik a jó emberek,
kézen fog,
és akkor is vezet,
amikor nem látok.

Szeretem a bennem lüktető,
szép, forró szívemet.

A szám más.
Maradt kicsi és halk.
Nem használ zajt,
nem kiabál feleslegest –
azzal védi a lelkemet.

Így lettem az, aki vagyok:
nagy szív,
kicsi száj,
egy világ,
amit belül hordok.