Vajon, a választásainkat melyik jellemzi inkább? A kompromisszum nekem az elfogadásról, a kölcsönös megegyezésről szól. A megalkuvás pedig kényszer, rosszalló és elvtelen, „lenyelem a békát”. Az egyik cselekedet építő és pozitív, a másik romboló és negatív. A valós jelentésük nem fedi azt, amit én érzek.

Időnként kialakulnak olyan helyzetek, amikor döntenem kell. Döntök, mindig. Sosem tartok több vasat a tűzbe, választok. Megteszem akkor is, amikor a várakozás, kivárás is hatásos lehetne. Mégsem halogatok. Okom erre, hogy túl sok kárt láttam már, amit az a taktika okozott.

            Nem mindig sorsdöntő a választás kényszere, de attól még lehet bosszantó, vagy fájdalmas. Megnőtt a hajam, amit hosszú ideig rövid fazonra vágattam. Semmiségnek tűnik, de most bosszantó probléma lett. Születésemkor világos szőke hajam volt. Szinte fehér. Az évek során sötétedett, ezért szőkítem. Mindig is ez volt az énképemben. Ma már, ha nem világosítanám, sötét barna lenne. Bosszantó tény, hogy nem is őszülök! Azt könnyen el is tudnám fogadni, ha ősz lenne, nem festeném.

Élveztem a vállig érő fazon érdekességét, változatosság a megjelenésemben. Vettem, csatokat, hajpántokat, másképpen fésülöm. Aztán jött a választás kényszere! A szőkítő annyira károsította a hajszálakat, hogy kezelhetetlen kóc lett az egész. Lidércnyomás a hajmosás, ami után hatalmas szalma boglya ül a fejemen. Kenem, ápolom, de csak romlik a helyzet. Nincs az a csodaszer, ami megállítaná a romlást!

            Választanom kell! Vagy rövid frizurám lesz megint, és akkor a szőkítéstől károsított végeket mindig levágja a fodrász. Vagy, lenövesztem és leszek sötétbarna, hosszú hajú. Egyik sem a kedvem szerint való döntés! Megalkuvás, bármelyiket is választom. Lenyelem a békát. Mindent nem kaphatunk meg, mindig két oldala van a dolgoknak. A jó érdekében együtt kell élnem a rosszal is.

Fura az egészben, hogy szerettem azt a rövid hajat, amíg nem kényszerből választottam. Sőt, sok évvel ezelőtt a sötét hajszínt is kipróbáltam, és nem volt vele bajom. Most azonban gyűlölöm mind a két lehetőséget! Furcsa, ugye? A lényeg, hogy szabadon dönthetek, vagy kényszerből kell választanom.

            A frizura dolga nem egy életbevágó döntés. Vannak ennél sokkal súlyosabbak is. Muszáj néha lépni, sőt, kilépni, mert az már nem épít, hanem rombol. El kell dobni az életemből szép és fontos valamit, mert az nem igazi, nem őszinte, tele van zavaros mellékszereplőkkel. Lehetne élni így is tovább és nem venni tudomást a zavaros mellékesekről, de az nem én vagyok. Tehát, megalkuszom a sorsommal.