Néha bárki gyógyszere elgurulhat. Az enyém is. Kiesek a szerepemből, vagy csak a saját nadrágomból és utána keresem, kutatom a kis fehér bogyót, ami elgurult. Aztán lassan minden a helyére kerül és eljön a megvilágosodás. Hogy mennyire fontos az, hogy önmagunkkal legyünk rendben! A saját mércénk és a saját utunk a fontos és a helyes minden körülményben.

Empatikus ként fontos számomra a másik megértése. A megértés és az együttérzés, a segítő szándék és a támogatás. Ez néha kibillent az egyensúlyomból és elgurul az a bizonyos. Nem bántok másokat, senkit sem. Szép és kiegyensúlyozott az életem, nem kell fegyvert fognom és védekeznem. De nagyon fontos a saját mentális egészségem megőrzése is. Nem mindig azonnal jön össze, de meg tudom már védeni magam. A másik bántása nélkül.

Fontos tapasztalatom, hogy ugyan azokat vonzom be újra és újra. Amíg régen nem ismertem fel a sémákat, most már lassan meglátom. Nem esik jól, de önmagam elfogadásához hozzátartozik a gyengeségeim ismerete is. Utálom most ezt gyengeségnek nevezni! Miért lenne gyengeség az, hogy egy bizonyos embertípus vonz? Inkább tulajdonság. Nem gondolok rosszat arról sem, aki engem érez vonzónak.

Az érzelmeim engem táplálnak és erősítenek, akkor is, ha a másik nem képes mélyen érezni. Jó érzés, hogy táplálom őt, habár nem így gondolja. Különben miért is kötődne ilyen kitartóan? Nem akarja, mégis sütkérezik a fényemben, melegszik a melegségemben. Néha összezavar a felfedezés, hogy ellenőrizni akar, de csak mókásnak érzem ezt. Számomra ez értelmezhetetlen.

Nagyon nehéz legyűrnöm a vágyat magamban, hogy megjavítsam az életét. Mindenáron és nagyon. Tudom pedig, hogy ez hülyeség, mégis sok időt töltök mentőakciók megtervezésével. Természetesen ezek sorsa a kuka. E miatt aztán fel kell dolgoznom magamban az érzést, hogy önző vagyok. Nem vagyok az, csak belátom, hogy erőszakkal senkivel sem lehet jót tenni. Ő ragaszkodik a saját fájdalmaihoz, hát el kell fogadnom!

Újra és újra szembenézek azzal, hogy minden az én hibám, én okozom, én vagyok az, aki nem értem meg őt. Hát, ez egy keményebb dió! Túl kell tennem magam rajta. Túl is teszem. Ilyenkor szinte megható a másik ember elesettsége, ez mindig megvilágosítja a fejem.

Minden kapcsolatnak oka van. Nincsenek véletlen találkozások. Valamit mindkettőnek meg kell tanulni. Nagyon mélyen érintett egy fotó ezzel kapcsolatban. Ezen a képen két ember mély és őszinte vonzalma látszik. Aztán néhány beszélgetés után észre kellett vennem, hogy ez milyen pillanatkép is. Csupán egy pillanat és már se híre, se hamva annak az érzelemnek.

Ez a tapasztalat segített elfogadni magamban az érzelmeim és tetteim. Mert míg a másik marad az önmarcangolásban, én már fényéveket száguldottam előre. Ugyan azok az érzések az én életemben építőkövek, hevület, múzsa és táplálék. Tehát, örülök minden percnek és szívdobbanásnak, élvezem a pillanatot, és megőrzök minden szépet magamban az idők végezetéig.