„Az Igaz Ember titka: a nyitottság. A másik embert befogadja…….” Müller Péter

Nyitott ember vagyok. Befogadó. Na, nem mindent és nem akárkit. De az enyémeket, igen. Őket nem zárom ki és nem ítélem el. Érdekes ebben, hogy számomra vagy igen, vagy nem emberek vannak. Ha van, akkor mindenestül és örökké. Sajnos, van, aki meg sosem és végérvényesen. Tudom, hogy ez nem jó, de ilyen vagyok.

Vártam a lelki társam. Tűzijátékkal, fényreklámmal és hangosan. Aztán halkan és óvatosan bekúszott az életembe. Csendben figyelt és hallgatott. Ha kacagtam, ha zokogtam, ő hallgatott és néha bólintott. Aham. Hamar megláttam őt, csak nem hittem a szememnek. Aztán megnyert. A gyengeségeim, gyarlóságaim, kapálózásaimat még senki sem kezelte ilyen szeretettel. Sokszor húzta a víz fölé fuldokló fejemet. Belém látott. Olyat is látott bennem, amit én nem hittem magamról.

Épített és simogatott. A lelki társam felépítette a váram. Azt a várat, amiben élek és alkotok. Amiben napról napra több vagyok. Már én is látom őt. Nagyságában és apróságában. A szerethető szép lelkét. Nézem őt és látom. A mezítelen valóságában. A lelki társak aranyfonalával összekapcsolva.

Megértjük és elfogadjuk egymást. A teljes valónkban és feltételek nélkül. Aztán felállunk, és lassan kisétálunk ebből. Kilépünk a szobából és lassan egymás életéből. A szeretlek ellentéte nem a gyűlölet, hanem a szerettelek. Szívünkbe megmarad a közös filmünk, amit lejátszhatunk az örökkévalóságban.
Az a közös, ami a szeretetünkről és a tiszteletünkről szól. Nem kell mindig a kosárba találni, nem minden a „csont nélkül”. Az örökkévalóságban nincs vége. Az elengedésben elfogadjuk egymást és a megfelelő polcra helyezzük. Visszük magunkkal édes terheink, szeretet-csomagjaink.

Megtanultuk közösen, hogy minden problémánk azért keletkezett, mert olyanok vagyunk, amilyen. Tehát változnunk kell, különben marad a körforgás. Hát, változunk. Megengedni, hogy belém bújj és odaadjam magam, az csak erőből lehet. Nem uralkodni egymáson, csupán lenni bennünk, csak erőből lehet.

Ez az erő, amit közösen megéltünk, vigyen bennünket tovább! Kísérjen a közös tapasztalás az örökkévalóságban!