Szőnyegen fekszem a nagy melegben,
karomat széttárom, úgy heverek,
ruhámon fodrozódik a szellő,
öt lapát kavar felettem kellő
áramlatot, lebegő levegőt.

Minden néma, hangja nincsen semmi,
és itt lenn sincsen belőlem senki,
csak a kavarás, mit fenn a lapát
rendületlenül, ütemben csinál.
A szobámban hurrikán táncikál.

Lassan érzem a hideg hatását,
kábulat helyét elmém veszi át,
vizes homlokom újra száraz,
mögötte ezer gondolat árad,
születő költeményem mantrázza.

Te, ott fenn, létező életmentő,
szétolvadt testemet kényeztető!
Imádom lapátjaid mozgását,
annak jól frissítő kavarását,
otthonom élvezhető áldását!