Az vajon micsoda? Mikor kendőzött? Mitől lesz valami valóság vagy álca? Próbáltam rákeresni, de semmi általam használhatót nem találtam. Így, maradnak a saját gondolataim! A saját gondolataim, amik egy barátom szerint, nem érthetőek. Gyakran mondja, ezt te gondolod. Igen, minden belül dől el!

A valóságom mindig a fejemben dől el. A belső állapotom határozza meg a külső kinézetem. Néha érzékenyebben reagálok a külső véleményekre. Ritkán van ilyen, de néha előfordul. A nagy népi nyavalygás, az ítélkezés kényszere, kinek milyennek kellene lenni. Ugye, akinek nincs saját élete, az a másokén rágódik. Nem szeretek más eledele lenni! Sőt, vagyok annyira vakmerő, hogy merem a saját életemet élni.

Kedves olvasóm! Légy te is bátor! Legtöbbször úgy is mindegy mit teszel, aki olyan, az kritizál!
Szóval a kendőzetlen valóságról. Mikor kendőzöm a valóságom? Ha az öltözékem nem tradicionális? Ha rúzst kenek a számra? Mélyebben belegondolva, ha idősebb koromban táncolni járok? Netán, fesztiválra megyek? Repesztek a kerékpárúton?

A szívemhez legközelebb álló burkolt célzást tett a koromra. Nagyon finoman, de arra célzott, bizony már túl vagyok az életem delén. Nagyon túl. Hiába tette ezt nagyon burkoltan, akár tőrt is döfhetett volna belém. A szívem közepébe, jól megforgatva. Mert ugye, nem számít, ki mit gondol rólam, de aki a legközelebb áll, az igenis meghatározó.

Tovább léptem. Szeretem az életet a maga kis örömeivel. Tehát repesztek és piros rúzst kenek, úgy öltözöm, ahogy akarok. A naptárra pedig rá sem nézek.

Fényképészhez mentem, hogy a négy éves fotóm helyett újat csináljon. Napra kész legyen a kendőzetlen valóságom. A fotók láttán pedig hatalmasra kerekedett a vaksi szemem! A francba, hát ki is ez a stílusos nő? Nem szép? Hát aztán? Egyéni, eredeti, életre való!

Vállald magad! Mindig és minden körülményben! Csak annak van baja veled, akinek önmagával. Csak az rágódik rajtad, akinek nincs más eledele. Egy életünk van.
Élj! Élj! Élj! Ne félj élni!