Vidéki lány Budapesten,
elszármazott a faluban.
Nem bír városi legendát,
virágot tart ablakában.

Csípőjén a szoknya feszesen meglebben,
az utcában őszi levelet seperget.
Ő sosem veszik el a nagyvilágban,
pontosan, mint otthon saját konyhájában.

Ismer sok repülőteret,
soha el nem tévedhetett.
Sminkeletlen mosolya szebb,
természetesen kecsesebb.

Az angyalok között ő szépen boldogul,
ha egyszerű ruhájában térül, fordul.
Cipője a felhőkön sebesen halad,
lépése nyomán hamarost’ eső fakad.

Mikor kedve elkomorul,
az ég könnye jaj, kicsordul.