Tudod, miért jó gyerekeket nevelni?
Azért, mert ők még tudnak pozitívan élni.
Mosollyal teszi a dolgát, ha megtanítod rá.
Dicséri a szavad, a hajad, és mindent, amit vele és érte teszel.
Ha pedig, néha elhagy a kedved, tesz róla, hogy hamar visszaszerezzed.
Álltam kábán, elveszetten és tanácstalan, velem szemben a kicsik azt kérdezték,
– Adhatok egy puszit?
Nem mondták, hogy – ilyen az élet, meg azt sem, hogy – na, itt a véged.
Ültem özvegyen és feketében, és nem tudtam mást, csak hullott a könnyem,
akkor mindig odajött mellém egy gyermek és megölelte a szívem.
Néha a legelevenebb, aki még rossz is, fegyelmezetlen és nem szeret tanulni,
de a szíve a helyén, és tudta hogyan kell szeretni azt, aki vén.
Sok apró gyerekszív kísérte az utam, tanítottak nekem boldog dolgokat!
Szeretném én is adni tovább, hogy ne múljon el ez a tudomány.
Lehetetlen!
A felnőtt nem hisz a jóban, hirdet mindent, amiben rossz van.
Mitől hagytátok el a gyermeki szívet?
Bennetek már nem él a belső gyermek?
Miért hihetetlen boldogan szülni?
A nehezet lehetetlen mosollyal túlélni?
Honnan jön az a sok lehúzás, a negatív szó és a szomorúság?
Lehetetlen hinni a társban?
A szeretet sohasem felesleges, akkor sem, ha nem méltó rá, akinek adom.
Ő is ember, lehet, hogy csak mélyen a sárban!
Jól megtanultam a leckét, hiszek a belső gyermeknek!
Az életem nem siralom és örök fájdalom.
A kritika nem építő, csak rombol, de nagyon.
Amíg hiszem a jót, utamon vezet a jó.
Nem hiszek nektek, sok siralomlakó!