Eltűntek a kegyetlen láncaim,
szabadon fut a lábam az úton,
kincset ölel két karom hangtalan,
maradtak arcomon a ráncaim.

Eltűntek bús borongós hajnalok,
viharban edzett érdes életem,
tornádókkal tűzdelt történetem,
könnyáztatta szomorú alkonyok.

Eltűntek homályban szívós szavak,
melyek nem csak bántanak, megölnek
mindent ott legbelül, mi jó volt nekem,
elolvadtak a fényben, mint havak.

Csodálatos kegyelem a részem,
élvezem és építem, mi még van,
létrehozott jelenemben kaptam,
ragyog maradék erőmből létem.

Csodásan fénylők fényesítenek,
simogatnak boldog, meleg szellők,
elvonultak rólam a rút felhők,
szeretteimmel felrepítenek.